Közép-Európa élvonalában az Externet
Az Externet Telekommunikációs és Internetszolgáltató Nyrt. bekerült az 50 legdinamikusabban növekvő közép-európai technológiai cég rangsorába. A Deloitte által alapított "Technology Fast 50" lista a régió leggyorsabb növekedést felmutató társaságait értékeli. A 2008 májusa óta tőzsdén lévő Externet a vizsgált, 2002-2007-es időszakban több mint 450 százalékos árbevétel növekedést ért el.
"Büszkék vagyunk arra, hogy ezen a rangos, nemzetközi megmérettetésen részt vehettünk és sikerrel szerepeltünk." – mondta el Pórffy András, az Externet Nyrt. elnök-vezérigazgatója. "A versenyben elért eredményünk jelzi, hogy az Externet növekedési ütemével már nemzetközi mércével is elismerésre méltó vállalattá vált. Ez a siker még inkább ösztönöz bennünket arra, hogy a jövőben is a legjobbak között legyünk, és nem csupán résztvevőként, hanem meghatározó tényezőként legyünk jelen a hazai távközlési piacon, továbbra is aktív részt vállalva annak fejlődésében és konszolidációjában."
Idén a hazai alternatív távközlési társaságok közül az Externet egyedüliként szerepelt a rangsorban. A kiváló szerepléssel a társaság egyúttal nevezést nyert a "Technology Fast 500 EMEA" elnevezésű versenyre, amelyen Európa, Közel-Kelet és Afrika 21 országában működő technológiai cégek kerülnek rangsorolásra.
A Deloitte által alapított "Technology Fast 502 verseny az egyetlen, rendszeres regionális megmérettetés, amelyen a közép-európai technológiai vállalatokat öt éves árbevétel-növekedésük alapján rangsorolják. A részvétel feltétele a legalább ötéves piaci jelenlét, és az első vizsgált évben (2002) legalább 50.000 eurós árbevétel.